A holtponton ne add fel!

A holtponton ne add fel!

Egy évben több mint negyvenkétezren végeznek jogi egyetemet az Egyesült Államokban. Közülük harmincheten kapnak gyakornoki helyet a Legfelsőbb Bíróság bírái mellett. Nem harminchét százalék. Harminchét ember.

Aki bekerül, annak az egész élete el van rendezve. A nagy ügyvédi irodák kétszázezer dollár aláírási bónuszt fizetnek azért, hogy egy volt legfelsőbb bírósági gyakornok hozzájuk szerződjön. Ez nem a fizetés. Ez csak a bónusz.

Seth Godin egy Hannah Smith nevű fiatal jogásznőről ír, aki bekerült abba a harminchétbe. És rögtön elveszi az olcsó magyarázatot: Hannah nem volt szerencsés. Okos volt, fegyelmezett, keményen dolgozott. Csakhogy ez a leírás ráillik arra a több tízezer emberre is, akik nem kerültek be. Ugyanolyan okosak, ugyanolyan szorgalmasak, ugyanabban a hajszában.

Akkor mi a különbség? Godin válasza kellemetlen, és emiatt érdemes végighallgatni. A többiek feladták. Nem az első héten, és nem is látványosan. Valahol a nagy nekifutás és a cél között elérkeztek egy ponthoz, ahol az ár hirtelen magasabbnak tűnt a jutalomnál, és csendben átléptek valami könnyebbre. Hannah pontosan ugyanezt csinálta. Csak máshol csinálta. Ő is feladott rengeteg mindent: hobbikat, kapcsolatokat, párhuzamos terveket, minden olyan lehetőséget, ami elvett volna abból az energiából, ami ehhez az egy dologhoz kellett.

A jó dolgokat adta fel. A jó pillanatban.

Erről szól ez az alig hetvenhat oldalas könyvecske, ami 2007-ben jelent meg. Az első hónapban százezer példány fogyott belőle, és felkerült a New York Times sikerlistájának ötödik helyére. Godin három kérdésre keresi benne a választ. Miért fizet a világ aránytalanul sokat annak, aki első a maga területén? Honnan tudod, hogy amiben most szenvedsz, megéri-e egyáltalán a szenvedést? És hogyan dönts a kiszállásról úgy, hogy tíz év múlva se bánd meg? A könyv legnagyobb erénye, hogy egyik kérdésre sem ad kényelmes választ.