The Comfort Book

A szikla szélén

Huszonnégy éves volt, és egy ibizai szikla peremén állt. Nem turistaként, nem a kilátás miatt. Matt Haig azért állt ott, mert a fejében hetek óta egyetlen mondat ismételgette magát: hogy jobb lenne, ha eltűnne. A pánik és a depresszió addigra teljesen felzabálta. Nem tudott enni, nem tudott aludni, alig tudott beszélni. A test, amelyben élt, idegen börtönné vált. És akkor, a perem fölött, valami egészen apró dolog tartotta vissza. Nem egy nagy felismerés, nem egy filozófiai érv. Inkább az, hogy eszébe jutott a barátnője, Andrea, és a szülei, és hogy mit jelentene nekik a hír. Visszalépett. Nem azért, mert hirtelen jól lett. Azért, mert úgy döntött, ad még egy napot magának.

Ebből a napból lett évtizednyi nap. És ezekből a túlélt napokból született *The Comfort Book*, vagyis a vigasz könyve. Haig nem terapeuta, nem orvos, nem coach. Egy ember, aki egyszer majdnem feladta, aztán nem, és azóta is jegyzetel. Apró feljegyzéseket ír magának a sötét pillanatokra, mert tudja, hogy a sötétség visszatér. Ez a könyv nem rendszer és nem program. Inkább egy doboz tele cetlikkel, amelyeket egy korábbi éned hagyott egy későbbi énednek arra az esetre, ha megint elfelejtenéd, hogy érdemes maradni. Nincs benne fejlődési menetrend, nincs hét lépés a boldogsághoz. Csak emlékeztetők. És pont ettől működik.

A könyv, amit nem elejétől a végéig olvasol

A legtöbb önsegítő könyv egy ígérettel kezdődik: ha végigcsinálod a programot, más ember leszel a végén. Haig pont az ellenkezőjét állítja. Szerinte nem kell más emberré válnod. Az a baj, hogy folyton azt hiszed, valami nincs rendben veled, amíg meg nem javítod magad. A vigasz könyve ezért nem lineáris. Bárhol fel lehet ütni. Vannak benne egymondatos fejezetek, listák, idézetek, történetek, és olyan oldalak, amelyeken egyetlen gondolat áll. Haig szándékosan írta így, mert tudja, hogy amikor a legrosszabb a helyzet, képtelen vagy harminc oldalt végigolvasni. Olyankor egyetlen mondatra van szükséged, ami megfog.