She Comes First

A férfi, aki túl gyorsan ér célba

Ian Kerner egy szégyennel kezdi a könyvét, nem egy diadallal. Bevallja, hogy fiatalon a saját teste árulta el a hálószobában. Elég volt egy meztelen női test látványa, és máris vége volt mindennek, mielőtt bármi elkezdődött volna. Úgy érezte, a szerelem nyelvén az első szótagig sem jut el. Évekig hitte, hogy a sírkövére majd ennyi kerül: jött, látott, és aztán megint jött. Klinikai szexológusi diplomával a zsebében ír erről, de nem a szakértő pózából. A pánikból ír, a megaláztatásból, abból a kétségbeesésből, amit egy férfi érez, amikor képtelen kielégíteni a partnerét. Aki valaha is feküdt egy nő mellett azzal a néma rettegéssel, hogy megint kudarcot vall, az pontosan tudja, miről beszél.

A megoldása nem valami csodatechnika volt, hanem egy szemléletváltás. Amikor rájött, hogy a péniszével nem boldogul, úgy döntött, a szájával fogja boldoggá tenni a nőt. Eleinte mankónak használta, szégyenből, kompromisszumként, valami szánalmas pótcselekvésként, amíg összeszedi magát. Aztán jött a felismerés, ami az egész könyv gerince lett. Az orális szex nem a szegény ember pótléka az igazi szex helyett. Sok esetben ez maga az igazi szex, az egyetlen út, amin a legtöbb nő eljut az orgazmusig. Ez a könyv arról szól, hogyan lesz egy bizonytalan, kapkodó férfiból olyan szerető, aki minden alkalommal célba juttatja a partnerét. És arról, hogy ehhez először nem a technikánkban, hanem a fejünkben kell rendet rakni.

Hölgyek előre, uraim

Van egy mondat a könyvben, amit nehéz elfelejteni. Lorena Bobbittot, aki egy híres esetben levágta a férje péniszét, megkérdezte a rendőrség, miért tette. A válasza ennyi volt: ő mindig elélvez, és nem vár meg engem. Kerner nem azért idézi ezt, hogy sokkoljon, hanem mert egyetlen mondatba sűríti azt a néma dühöt, ami megszámlálhatatlan hálószobában felgyülemlik. Az igazságtalanságot, hogy az egyik fél rendre megkapja a magáét, a másik pedig ott marad félbehagyva, felajzva, kielégületlenül, és lassan megtanulja, hogy ez a normális.