Modellek

Van egy férfi, nevezzük Jamesnek. Mindent jól csinál. Ha egy nő, aki tetszik neki, megemlíti, hogy szereti a thai kaját, James másnap már foglal egy thai étterembe. Átírja a heti beosztását, lemondja az edzést, otthon hagyja a barátait, csak hogy elérhető legyen. A fizetése nagy részét vacsorákra költi. Soha nem mond ellent. Órákon át hallgatja a lány panaszait a munkahelyéről, bólogat, együttérez, és titokban azt reméli, hogy ez a sok figyelem végül szerelemmé érik. Aztán a lány egyszer csak közli, hogy „nincs köztünk az a szikra”, és lelép. James összetörik, iszik egy kicsit, majd néhány hónap múlva pontosan ugyanezt kezdi elölről egy másik nővel.

A furcsa az egészben, hogy James valószínűleg sokkal kedvesebb, figyelmesebb és megbízhatóbb ember, mint az a pasi, akihez a lány végül hozzámegy. És mégis. Mark Manson egész könyve, a „Modellek”, egyetlen kínos kérdésre keresi a választ: miért taszítja az embereket pontosan az, amit a legtöbben vonzónak hiszünk? Manson nem egy újabb csábítási kézikönyvet írt. Pont az ellenkezőjét. Egy olyan ember vallomása ez, aki éveken át a manipuláció iparágában dolgozott, betanult szövegekkel szedte fel a nőket a bostoni bárokban, aztán rájött, hogy az egész üres. Ami működött belőle, az nem a trükk volt, hanem a véletlen őszinteség. És ami nem működött, az pontosan a görcsös megfelelni akarás.

A rászorultság, ami mindent elárul

Manson egyetlen mondatba sűríti a könyv lényegét, és érdemes lassan elolvasni. A vonzerőd pontosan annyira csökken, amennyire rászorulsz mások jóváhagyására. Ő ezt a hiányt rászorultságnak nevezi. A definíció egyszerű, de kíméletlen: rászorult vagy, ha többre tartod mások véleményét magadról, mint a sajátodat. Ilyenkor minden döntésed középpontjában az áll, hogyan szerezz elismerést, hogyan kerüld el az elutasítást, hogyan tűnj megfelelőnek.