Zabhegyező

Képzelj el egy harmincnégy éves marketingigazgatót egy fényes tárgyalóban. A vetítőn szárnyalnak a divatszavak, mindenki bólogat, valaki azt mondja, hogy „szinergia”, és a többiek elismerően hümmögnek. A férfi is bólint. Kívülről tökéletes csapatjátékos. Belül viszont egy hang azt suttogja: ez az egész hamis. A mosolyok, a kézfogások, a kötelező lelkesedés. Mindenki játszik egy szerepet, és úgy tesznek, mintha ez volna a valóság. Ez a hang nem új. Tizenhat éves korunkban a leghangosabb, aztán megtanuljuk elnémítani, hogy működni tudjunk a felnőttek világában.

Van egy könyv, amelyik ezt a hangot szabadon engedi, és hagyja végigkiabálni háromszáz oldalon. A főhőse egy tizenhat éves fiú, akit éppen kirúgtak a negyedik iskolájából, és aki három napon át kóborol New Yorkban, mert nem mer hazamenni. Útközben mindenkiben felismeri ugyanazt a hamisságot, amit a tárgyalóban ülő férfi is érez. A különbség az, hogy ő nem hallgat el. És pont ezért fizet érte mindennel.

A könyv majdnem nyolcvan éve jelent meg, és azóta is évről évre milliók olvassák. Nem azért, mert kalandos, hiszen szinte semmi nem történik benne. Egy fiú vonatra ül, szállodába megy, beszélget néhány emberrel, hazaoson. Mégis kevés könyv ragadta meg ennyire pontosan, milyen érzés bentről egy olyan ember, aki nem találja a helyét a világban. Ha valaha úgy érezted, hogy mindenki más megkapta a használati útmutatót a felnőtt élethez, csak te nem, akkor ez a könyv rólad is szól.

Ki ez a fiú, és miért nem hagy nyugodni minket?

A főhőst Holden Caulfieldnek hívják, és J. D. Salinger 1951-ben adta a szánkba a hangját. A magyar olvasók két néven ismerik a könyvet: a régi fordításban „Zabhegyező”, az újabban „Rozsban a fogó”. A cím egy félrehallott versből származik, de erről majd később, mert a félrehallás a könyv lelke.