Walden

Rövidebb távú tervem, hogy a bevezető bejegyzésben említett témakörök mindegyikét lefedjem legalább érintőlegesen, de egyelőre elég erősen szinte csak az elmére koncentráltunk. Mondhatnám, hogy szó szerint fejnehéz a blog! Úgyhogy a mostani mini-jubileumtól kezdve – ez már a 10. bejegyzésem!! – egy ideig kicsit jobban a fizikai világ felé fordulnék, ahol a testünket és a környezetünket boncolgathatjuk.

Különösen közel áll a szívemhez a minimalista életfilozófia, ezért az anyagi világ dolgain belül ezt a témát választottam erre a hétre. És ahogy Marcus Aurelius is mondja: “menj egyenesen az intelligencia forrásához”. Úgyhogy a vizsgálódást Henry David Thoreau – Walden című könyvével kezdeném, ami mondható a minimalizmus egyik alapkötetének.

Thoreau egy amerikai író és filozófus, aki eléggé rossz véleménnyel volt a kortársai között kibontakozóban lévő fogyasztói társadalomról; ehelyett a természetközeli, minimalista és független életet hirdette. És mielőtt azt hinnénk, hogy csak a szája járt: elvei szemléltetésére az 1800-as évek közepén egyszerűen fogta magát, és kiköltözött az erdőbe egy saját építésű kunyhóba. Könyvében az ide vezető gondolatmenetet, tapasztalatait, és következtetéseit osztja meg a nagyközönséggel.

A könyv eleje dugig van elmés meglátásokkal és idézhető aranyköpésekkel. A végére pedig majd szépen összehozza a szálakat, hogy a fő tanulságok mélyebben megmaradjanak. De a közepe egy kicsit… hogy is mondjam… dögunalom? Van benne pár gyöngyszem – amiket természetesen kikapartam – de a nagyja tájleírás illetve az állatok és növények részletes jellemzése. Szépen körbemegyünk az évszakokon, hogy vált egyik a másikba; színek, hangok, illatok… Én ezeket hely (és érdeklődés) hiányában mellőzném. Ha valaki ilyesmire vágyik, olvassa az eredetit; vagy ami még jobb, menjen ki!