The Science of Self-Learning

Amit az iskola elfelejtett megtanítani

Jorge egy esős vasárnap délután úgy döntött, hogy régész lesz. Vagy legalábbis megérti, hogyan dolgozik egy régész. Megnézte az Indiana Jonest, és valami megmozdult benne: ez kell neki. Letöltött öt komoly könyvet a témában, főzött egy kávét, és nekiült. Át is lapozta az előszót, mert kit érdekel az előszó. Aztán jött az első fejezet, tele szakkifejezésekkel, amelyeket nem értett. Átverekedte magát rajtuk, de minél tovább olvasott, annál inkább érezte, hogy egy szó sem ragad meg benne. A fejezet végére kimerült volt és csüggedt. Becsukta a könyvet, és levonta a tanulságot: ő erre nem alkalmas. Egyszerűen nem régésznek született.

Csakhogy Jorge nem buta. A gimnáziumban az osztály egyik legjobb tanulója volt. A baj nem a fejével volt, hanem azzal, ahogyan a könyvhöz nyúlt. Pontosan úgy olvasott egy ismeretterjesztő szakkönyvet, ahogyan egy könnyed kalandregényt szokás: terv nélkül, felkészülés nélkül, és azzal a néma elvárással, hogy az első olvasásra mindent meg fog érteni. Amikor ez nem jött össze, nem a módszerét hibáztatta. Saját magát. És itt van a kutya elásva: a legtöbben, amikor belevágunk valami új tanulásába és elakadunk, ugyanezt csináljuk. Azt hisszük, velünk van a baj, pedig csak senki nem tanította meg nekünk, hogyan kell egyedül, magunktól tanulni.

Peter Hollins könyve, a The Science of Self-Learning, pontosan erről szól: hogyan válj a saját tanároddá. Hogyan vegyél a kezedbe bármilyen témát, az ókori régészettől a programozásig, és tanuld meg egyedül, iskola, tanterem és osztályozás nélkül. A könyv három nagy kérdésre felel. Miért buknak el az okos emberek is, amikor maguktól próbálnak tanulni? Milyen konkrét módszerekkel lehet az információt valóban a fejedbe juttatni? És honnan veszed a kitartást, amikor a folyamat közepén minden reménytelennek tűnik? Menjünk végig rajtuk sorban.