Atomi szokások

Atomi szokások

A nevetség tárgyából világbajnok

2003-ban a Brit Kerékpáros Szövetség olyan rossz állapotban volt, hogy egy nagy európai gyártó nyilvánosan megtagadta tőlük a kerékpárszállítást. Nem a pénz miatt. Egyszerűen attól féltek, hogy ha a brit csapat az ő bringáikon ül, az egész márkájuk hitelességét lerombolják. Több mint száz éve nem nyertek olimpiai aranyat országúti kerékpárversenyben. A Tour de France-on egyetlen brit sem győzött soha. Ha kiejtetted a szót, hogy „brit kerékpározás", a profik vagy nevettek, vagy szánakozva bólintottak.

Aztán felvettek egy negyvenes évei elején járó férfit, Dave Brailsfordot. Brailsford nem volt sztáredző. Nem ígért forradalmat. Egyetlen mondatot mondott, amit mindenki bolondságnak tartott: „Mindenben, ami a kerékpározással kapcsolatos, egy százalékkal jobbak leszünk."

Egy százalék. Nem tíz. Nem ötven. Egy.

Brailsford átszerveztette a versenyzők ülésének párnázását, mert milliméterekben mérte a kényelmet. Levitette a kerékpárgumikat a laboratóriumba, hogy alkohollal beáztatva mérjék, melyik tapad jobban. Külön szakembert hozatott, aki megtanította a sportolóknak, hogyan kell úgy mosni a kezüket, hogy ne kapjanak el megfázást a verseny előtt. Lefestette a teherautó belsejét fehérre, mert így könnyebben látták a port, ami a kerékpáralkatrészekre rakódott. Mindenkinek külön párnát és matracot rendelt, és ezeket vitték magukkal a versenyek között, hogy mindenki ugyanabban a testhelyzetben aludjon minden éjjel. Tesztelte a masszőrök gélét, hogy melyik hűti legjobban az izmokat. Tesztelte, melyik szél ellen mennyire aerodinamikus a sisak. Még azt is kipróbálta, milyen fajta sofőr viszi a leghalkabban az autót a szálláshelyre, hogy a sportolók nyugodtabban pihenjenek.