Tartuffe

Tartuffe: a tökéletes átverés anatómiája

A férfi, aki túl jónak tűnt

Képzelj el egy kollégát, aki belép a céghez, és pár hét alatt a főnök legbizalmasabb embere lesz. Soha nem panaszkodik. Mindig korábban érkezik. Halkan beszél, sokat mosolyog, és valahogy mindig pontosan azt mondja, amit a vezető hallani akar. A többiek a folyosón már sutyorognak. Látják, hogy üres a mosolya, hogy a szavai mögött nincs tartalom. De a főnök nem látja. Sőt: minél hangosabban figyelmeztetik, annál jobban ragaszkodik az új kedvenchez. Egy idő után már nem is a céget vezeti. Az új embert védi a saját csapatával szemben.

Ezt a jelenetet Moliére írta meg, csak nem irodában, hanem egy gazdag párizsi polgár szalonjában, 1664-ben. A darab címe Tartuffe, és bő háromszázötven éve ugyanazt csinálja a nézőivel: tükröt tart. Mert mindannyian ismerünk egy Orgont, azt az embert, aki beleszeret egy szerepbe, és inkább elveszíti a családját, a vagyonát, a józan eszét, mint hogy beismerje: átverték. És ha őszinték vagyunk, legbelül attól félünk, hogy néha mi magunk vagyunk Orgon. Ez a könyv arról szól, hogyan működik a megtévesztés a legmagasabb szinten, és miért éppen a jó szándékú, igazságra éhes emberek a legkönnyebb prédák.

Mi történik, amikor egy szent beköltözik

A történet egyetlen házban játszódik, és ez nem véletlen. Orgon, a tehetős családfő, hazahoz egy embert a templomból. Tartuffe-öt. Koldusként, alázatosan térdepelt a padban, mellét verte, hangosan sóhajtozott a bűnök miatt. Orgon meghatódott. Befogadta, felöltöztette, etette, és lassan a lelki vezetőjévé tette. Mire a függöny felmegy, Tartuffe már a ház ura mindenben, ami számít: ő mondja meg, mi a jó és mi a rossz, ő ül az asztalfőn, és Orgon a szájából lesi az igazságot.