Beszélgetések

Beszélgetések — összefoglaló

1965 szeptemberében egy amerikai vadászpilóta zuhant lefelé Észak-Vietnám fölött. A gépét eltalálták, ő katapultált, és miközben az ernyő alatt sodródott egy falu felé, egyetlen gondolat járt a fejében. Most lép ki a technika világából, és belép Epiktétosz világába.

A pilótát James Stockdale-nek hívták. Hét évet töltött hadifogságban, ebből négyet magánzárkában. Bántalmazták, vasra verték, megkínozták. És túlélte. Amikor évekkel később megírta, mi tartotta benne a lelket, nem az edzésről beszélt, nem a hazaszeretetről és nem is az imáról. Egy kétezer éves görög rabszolga óráit emlegette.

Azt a rabszolgát Epiktétosznak hívták. Valamikor 55 körül született, és egy Epaphroditosz nevű ember tulajdona volt, aki maga is felszabadított rabszolgaként vitte fel Néró udvarában a titkári posztig. Epiktétosz tehát belülről látta a birodalom legfelsőbb köreit, méghozzá a legalacsonyabb pozícióból. Élete végéig sántított. Vagyona sose volt. Egyetlen vaslámpást tartott otthon, azt is ellopták tőle. És pont ő az az ember, akit kétezer évvel később egy hadifogoly, egy római császár és egy amerikai pszichoterapeuta is a saját mesterének nevez.

A könyv, amiről szó lesz, nem Epiktétosz írása. Egy tanítványa, Arrianosz jegyezte le az óráit, majdnem szó szerint, ahogy elhangzottak. Ezért olyan az olvasása, mintha beülnél egy terembe, ahol valaki hangosan gondolkodik, közbekérdez, gúnyolódik, néha pedig rád szól, hogy ne butáskodj. Három kérdés köré épül az egész. Mi az, ami tényleg a tiéd. Miért szenvedsz olyasmi miatt, ami meg sem történt. És hogyan lehet szabad az, akinek épp láncot tesznek a lábára.