Az ember tragédiája

Hétfő reggel van, és te megint ott ülsz azzal a furcsa, ismerős ürességgel. Hónapokig dolgoztál valamin: egy terméken, egy cégen, egy kapcsolaton. És működött. A számok szépen alakultak, a visszajelzések jók voltak, egy darabig tényleg azt hitted, hogy most végre megérkeztél valahová. Aztán eltelt pár hét, és a dolog, ami beteljesedésnek tűnt, megint csak egy lépcsőfok lett. A horizont arrébb csúszott. És felteszed magadnak a kérdést, amit ilyenkor mindenki feltesz, csak hangosan ritkán mond ki: ha minden győzelem után újra itt vagyok, akkor ennek az egésznek mi értelme volt?

Madách Imre 1861-ben írt egy egész könyvet erről a pontos érzésről. Magyarul „Az ember tragédiája” a címe, és a középiskola óta sokan úgy emlékeznek rá, mint egy poros, kötelező drámára tizenöt képben. Pedig valójában az egyik legbátrabb dolog, amit valaha magyarul leírtak. Egy ember végigálmodja az emberiség teljes történelmét, minden korszakban újra reménykedik, és minden korszak végén újra csalódik. A kérdés, ami a könyvet hajtja, nem irodalmi kérdés. A te kérdésed. Miért küzdünk, ha úgyis ott kötünk ki, ahonnan indultunk?

Érdemes tudni, hogy Madách nem elefántcsonttoronyban írta ezt. A börtönt is megjárta a szabadságharc utáni megtorlás idején, a házassága összetört, a felesége elhagyta, az egészsége megrendült. Egy olyan ember írta ezt a könyvet, akit szétszedett az élet, és aki a saját romjain ülve próbálta megérteni, érdemes-e egyáltalán folytatni. Nem egy elégedett bölcs filozofál itt a kanapéról. Egy kiábrándult, megtört ember keresi a kapaszkodót, és pont ezért hihető minden szava.

És ha azt hiszed, hogy egy XIX. századi verses dráma nem tud neked semmit mondani a mai mókuskerékről, a kiégésről, a soha véget nem érő célokról és a folyamatos teljesítménykényszerről, akkor érdemes most velem maradni. Mert Madách olyan dolgokat látott előre, amelyeket a modern pszichológia csak száz évvel később tett szavakká. A könyv nem ad olcsó vigaszt. De ad valamit, ami sokkal tartósabb: egy felnőtt, kiábrándulás utáni választ arra, hogyan érdemes élni, ha tudod, hogy garancia nincs.