A Karamazov testvérek

A Karamazov testvérek — összefoglaló

Egy hetvenéves orvos feláll a tanúk padjáról egy poros vidéki bíróságon. Apagyilkossági per folyik, a terem zsúfolásig tele, a hölgyek legyezővel a kezükben várják a szenzációt. Az öreg doktor viszont nem a bizonyítékokról akar beszélni. Németként sosem tanult meg rendesen oroszul, ezért időnként elakad egy-egy egyszerű szónál, és a levegőbe legyint, amíg eszébe jut. Így, döcögve mondja el, hogy huszonhárom évvel korábban látott egy mezítlábas kisfiút az egyik udvaron. A nadrágját egyetlen megmaradt gomb tartotta. Az orvos vett neki egy zacskó diót, és megtanította három német szóra: Atya, Fiú, Szentlélek. Ennyi történt.

Évekkel később a fiúból felnőtt férfi lett, és egy napon bekopogott az orvoshoz. Elmondta a három szót, amit gyerekként megtanult, aztán hozzátette: ön az egyetlen ember az életemben, aki valaha vett nekem egy zacskó diót. Az öreg doktor elsírta magát. Most, a tárgyalóteremben, amikor idáig ér, a vádlottak padjáról felkiált egy halálra fáradt férfi: most is sírok, öreg német, most is sírok.

Ezt a férfit Dmitrij Karamazovnak hívják. Néhány óra múlva húsz év szibériai kényszermunkára ítélik egy gyilkosságért, amit nem ő követett el. És a regény, amiben benne van Isten, a szabadság, az inkvizíció, egy holttest és egy egész ország lelkiismerete, végső soron arról szól, hogy mit ér az a zacskó dió.

Dosztojevszkij utolsó és legnagyobb regénye három kérdést tesz fel, és egyiket sem kerüli meg. Lehet-e jónak lenni, ha nincs Isten? Ki felelős azért, ha valaki más öl? És mi tartja meg az embert akkor, amikor az összes érve elfogyott? A válaszok nem tanulmányban érkeznek, hanem egy szétesett család történetében, ahol négy fiú négyféleképpen felelős ugyanannak az apának a haláláért.