Super Thinking

Bécs, 1847. Egy fiatal magyar orvos, Semmelweis Ignác végigjárja a szülészeti osztály folyosóit, és nem érti, miért halnak meg a nők. A kórház egyik részlegén az orvosok vezetik le a szüléseket, és ott minden tizedik anya meghal gyermekágyi lázban. A másik részlegen, ahol bábák dolgoznak, a halálozás negyede ennyi. Ugyanaz az épület, ugyanaz a város, ugyanazok a szülő nők. Mégis az egyik ajtó mögött kétszer-háromszor akkora a halál esélye. Semmelweis nem nyugszik bele a „mindig is így volt” magyarázatba. Megfigyel, számol, kizár. Aztán rájön: az orvosok reggel boncolnak, majd kézmosás nélkül mennek a szülőszobába, és valami láthatatlant visznek magukkal a holttestektől az élő anyákhoz.

Bevezeti a klóros kézmosást. A halálozás azonnal lezuhan. És most jön a történet igazi tanulsága, az, amiért az egész könyv íródott. A kollégái nem ünneplik. Sértődötten elutasítják, mert azt sugallja, hogy az ő tiszta orvosi kezük öl. Semmelweisnek igaza van, az adatok mellette állnak, és mégis kineveti egy egész szakma. Belerokkan, elméje megtörik, negyvenhét évesen hal meg egy elmegyógyintézetben. Csak húsz évvel később, Pasteur csíraelmélete igazolja végül. Igaza volt, és ez nem volt elég.

Ez a könyv, Gabriel Weinberg és Lauren McCann *Super Thinking* című műve, pontosan erről szól: hogyan gondolkodj úgy, hogy ritkábban tévedj, és hogy az igazságod ne vesszen el. Nem azt ígéri, hogy okosabb leszel. Azt ígéri, hogy jobb gondolkodási térképeket kapsz, ugyanazokat, amelyeket a világ legjobb döntéshozói használnak. A szerzők ezeket gondolati modelleknek hívják, és a könyv vége felé háromszáznál is több gyűlik össze belőlük. De a lényeg nem a számuk. A lényeg az, hogy a megfelelő modell a megfelelő pillanatban átlök egy alacsony szintű gondolkodásból egy magasabba.