Keddi beszélgetések – Életről és halálról

Keddi beszélgetések – Életről és halálról — összefoglaló

Van egy kép, amit nehéz elfelejteni. Egy hetvenes éveiben járó szociológiaprofesszor táncol egy templom nagytermében, a Harvard tér mellett. Egyedül, a terem közepén. Lindyt jár Jimi Hendrixre, aztán tangózik egy szalagra, amit otthonról hozott magával. Csorog a hátán a veríték. A körülötte lévők közül senki nem sejti, hogy ez az ember hétköznap egyetemi katedrán áll. Csak egy öreg, aki eljön, és úgy mozog, mintha a tánc lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Aztán egy nyáron elkezdi cserbenhagyni a teste. Előbb az asztma. Aztán egy fulladásroham a Charles folyó partján, ahol adrenalininjekciót kap. Botladozik egy születésnapi bulin. Leesik egy színház lépcsőjén. Az orvosok először az öregségre fogják. Aztán jönnek a vizsgálatok: vér, vizelet, tükrözés, izombiopszia a vádliból, végül egy áramütéses idegvizsgálat, amit ő maga csak villamosszéknek hív.

1994 augusztusában megkapja a diagnózist. ALS. Az idegek sorra leállnak, az izmok elsorvadnak, az elme pedig ép marad, és végignézi az egészet. Nincs rá gyógymód.

„Szóval meg fogok halni?”

„Igen. Nagyon sajnálom.”

És most jön az, amitől ez a könyv az, ami. Morrie Schwartz kijön a rendelőből, és azt látja, hogy odakint egy nő nyugodtan bedob egy érmét a parkolóórába. Az emberek vásárolnak. A világ megy tovább. Ő pedig arra gondol: hát nem kellene most megállnia mindennek?

Nem állt meg. Morrie ekkor hozott egy döntést, ami az egész hátralévő életét meghatározta. Elsorvadjon és csendben tűnjön el, vagy hozza ki a maradék időből, amit lehet? A másodikat választotta, sőt ennél jóval többet. Elhatározta, hogy a saját haldoklása lesz az utolsó kutatási témája. Élő tankönyv lesz belőle.