Gondold újra

Gondold újra

A tűz, ami megtanít újragondolni

1949 augusztusában tizenöt ejtőernyős tűzoltó ugrott le egy montanai szurdokba, a Mann Gulchba. Rutinmunkának indult. A parancsnok, Wagner Dodge úgy számolt, hogy estére eloltják a tüzet, és reggel már mehetnek is haza. Aztán a tűz átugrott a szurdok túloldalára, és felfelé kezdett rohanni a lejtőn, percenként két futballpálya hosszát falva fel. A férfiak menekülni kezdtek, felfelé, a tűz elől.

Dodge viszont valami olyat tett, amit soha senki nem tanított neki. Megállt. Gyufát gyújtott, és felgyújtotta maga előtt a füvet. A lángok kiégetek egy foltot, ő pedig arccal lefelé belefeküdt a hamuba, miközben a nagy tűz elszáguldott felette. Túlélte. A többiek nem hallgattak rá, futottak tovább. Tizenketten meghaltak. Az egyik áldozat órája 17 óra 56 perckor olvadt meg.

Dodge nem azért élte túl, mert gyorsabban gondolkodott. Azért élte túl, mert gyorsabban gondolt újra. A többiek belefagytak abba, amit egyszer megtanultak: a tűz elől futni kell, a tüzet eszközökkel kell oltani. Volt, aki háromszáz méteren át cipelte a huszonöt kilós láncfűrészét, és még akkor is azt kereste, hová tehetné le anélkül, hogy a lángok közé dobja. Karl Weick szervezetkutató pontosan fogalmazott: az eszközeink eldobása egzisztenciális válságot okoz. Az eszközeim nélkül ki vagyok én?

Ez a könyv pontosan erről szól: a képességről, hogy elengedjük, amit egyszer megtanultunk, és újra megnézzük a meggyőződéseinket. Adam Grant, a Wharton szervezetpszichológusa azt állítja, hogy a felgyorsult világban nem az számít, milyen gyorsan tanulunk, hanem az, milyen gyorsan tudunk újratanulni. Az intelligencia hagyományos mércéje a gondolkodás és a tanulás, de egy zűrzavaros világban van egy másik készség, ami többet ér: a képesség, hogy újragondolj, és kioltsd magadból a régi tudást. A jó hír, hogy ez tanulható. A rossz hír, hogy szinte minden ösztönünk ellene dolgozik.