Funkcionális programozás

Funkcionális programozás — összefoglaló

1969-ben megjelent Párizsban egy háromszáz oldalas regény. Eltűnik benne egy ember, a barátai keresik, a nyomok sehová sem vezetnek. A kritika jól fogadta. Az egyik recenzens hosszan dicsérte a nyelvezetét, és közben végig nem vette észre, mi a furcsa a szövegben.

Egyetlen „e” betű sem szerepel benne. Franciául. Abban a nyelvben, ahol nagyjából minden hatodik leütés egy „e”. Georges Perec önként vette el magától a nyelv leggyakoribb betűjét, aztán megírta a regényt abból, ami maradt. A szöveg nem lett tőle szegényebb. Arra kényszerítette, hogy olyan megoldásokat találjon, amik magától soha nem jutottak volna eszébe.

Paul Chiusano és Rúnar Bjarnason könyve pontosan ilyen fogadást ajánl, csak nem betűkre, hanem kódra. Egyetlen dolgot tilt meg: hogy a függvényeid a hátad mögött csináljanak bármit. Ne írjanak fájlba, ne dobjanak hibát, ne írjanak felül egyetlen változót sem, ne nyúljanak a képernyőhöz. Semmi mást ne tegyenek, csak a bemenetből számoljanak ki egy eredményt. Első hallásra ez nem korlátozás, hanem bénítás.

És mégis. A könyv több száz oldalon keresztül azt mutatja meg, hogy minden megírható így is. A hibakezelés, az állapot, a párhuzamosság, a fájlok, a képernyő. Mindegyikre van tiszta megoldás, és a legtöbb jobb annál, amit kiváltott.

Három kérdésre kapsz választ. Hogyan lehet e nélkül egyáltalán bármit megcsinálni. Mit nyersz cserébe, amikor lemondasz róla. És a legfontosabb: miért lesz ettől élesebb a gondolkodásod akkor is, ha soha nem írsz egy sort sem abban a nyelvben, amiben a könyv példái szerepelnek. Mert ez a könyv nem arról a nyelvről szól. A példák Scalában készültek, de a szerzők maguk írják le az elején, hogy a nyelv csak jármű. Az út máshová megy.