Először a fontosat!

A kórházi szoba, ahol minden a helyére került

Rebecca egy fiatal nő ágya mellett ült a kórházban. A nő huszonhárom éves volt, két apró gyermek édesanyja, és gyógyíthatatlan rákkal feküdt ott. Nem a fájdalomról beszélt, nem a félelméről, nem az igazságtalanságról. Egyetlen mondatot mondott, amely azóta is ott visszhangzik mindenkiben, aki hallotta: „Bármit megadnék azért, hogy hazamehessek, és kicserélhessek egy büdös pelenkát.”

Gondolj bele egy pillanatra. Te és én reggelente épp az ilyen pillanatokat akarjuk minél gyorsabban letudni. A pelenkát, a mosogatást, a gyerek lassú, kanyargós meséjét vacsora közben. Siettetjük, mert „fontosabb” dolgunk van. Aztán jön egy ilyen fiatal anya, akinek már nem maradt holnapja, és tükröt tart elénk. Kiderül, hogy a leghétköznapibb percek voltak végig az élet. Mi pedig úgy rohantunk át rajtuk, mint egy bosszantó akadálysoron.

Stephen Covey, Roger Merrill és Rebecca Merrill könyve, az „Először a fontosat!” pontosan erről szól. Nem arról, hogyan tömj be több feladatot egy napba. Hanem arról, hogy a megfelelő dolgokat tedd. A különbség kicsinek tűnik, de valójában ez választja el a kiürült, hajszolt életet a teljes, gazdag élettől. A könyv 1994-ben jelent meg, mégis pontosabban ír a mai naptáradról és értesítéseidről, mint bármi, amit tegnap olvastál a telefonodon.

Az óra és az iránytű

A hagyományos időgazdálkodás egy hazugságra épül. Azt ígéri, hogy ha elég gyorsan haladsz, ha elég jól szervezel, ha elég okos naptárt használsz, akkor boldog leszel. Covey szerint ez ugyanaz, mintha a tökéletes térképpel kelnél útra, de a térkép rossz várost ábrázol. Hiába vezetsz hibátlanul, hiába tankolsz időben, hiába vágsz le minden kanyart. Egyre gyorsabban érsz a rossz helyre.