Csak a paranoidok maradnak fenn

Csak a paranoidok maradnak fenn november 22-e volt, a hálaadás előtti kedd. Andy Grove a Stanford egyetemen ült, és a kollégájával, Robert Burgelman professzorral diákok dolgozatait javította. Aztán csörgött a telefon. Az irodájából szóltak, hogy jön a CNN stábja. Megtudták, hogy hiba van a Pentium processzorban.

A hiba tényleg létezett. Egy matematikaprofesszor bukkant rá, miközben bonyolult számításokat végzett, és kitette egy internetes fórumra. Az Intel már tudott róla. Egy apró tervezési baki volt, amitől nagyjából minden kilencmilliárdodik osztásnál kerekítési tévedés keletkezett. A cég saját becslése szerint egy átlagos táblázatkezelő-használó huszonhétezer évente egyszer futott volna bele. Az Intel jelentéktelennek minősítette, csendben kijavította a következő szériában, és ment tovább minden a maga útján.

Négy héttel később a cég 475 millió dollárt írt le. Ennyi volt akkoriban a fél éves kutatás-fejlesztési költségvetése. Vagy öt teljes év Pentium-reklámköltése.

A döbbenetes ebben nem a pénz. Hanem az, hogy az Intel semmit nem csinált másképp, mint korábban. Pontosan ugyanúgy járt el, ahogy huszonhat éven át mindig, és ahogy az egész félvezetőiparban szokás volt. Csak közben a szabályok írták át magukat alattuk, észrevétlenül.

Andy Grove, az Intel akkori vezérigazgatója erről az élményről írta meg ezt a könyvet. Három nagy kérdésre keresi benne a választ. Honnan tudod meg, hogy a saját iparágad játékszabályai éppen most cserélődnek ki? Mit csinálj akkor, amikor a bevált receptjeid egyszer csak nem működnek többé? És miért érvényes mindez egy az egyben a te karrieredre is, akkor is, ha soha életedben nem vezettél céget?