Chasing Excellence

2014 nyarán egy huszonegy éves izlandi lány a koppenhágai versenycsarnok padlóján fekszik, és zokog. Katrín Davíðsdóttir épp az ötödik feladatnál tart: tíz kötélmászás, lábhasználat nélkül, időre. Az első helyen áll, egy lépésre a CrossFit Games-től, attól a versenytől, amiért egész évben dolgozott. A hetedik mászásnál a keze elengedi a kötelet. Lecsúszik. Megpróbálja újra, és megint lecsúszik. A teste felmondja a szolgálatot, a karjában nem maradt erő, és ahogy ott térdel a földön, a hatodik helyre zuhan vissza. Kiesett. Az álom, ennyi volt.

Aznap este az edzője, Ben Bergeron egyetlen üzenetet küld neki. „Tudom, hogy most még nem látod, de lehet, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történt veled.” Katrín egy hétig nem válaszol. Dühös, megalázott, össze van törve. Egy évvel később ugyanezen a versenyen áll fel a dobogó tetejére, mint a Föld legfittebb nője. És nem azért, mert erősebb lett. Hanem mert valami megváltozott a két füle között. Ez a könyv pontosan arról szól, mi volt az a valami.

Hogy értsük, mekkora ez a teljesítmény, érdemes tudni, mit jelent egyáltalán a CrossFit Games. Abban az évben háromszázkétezer sportoló nevezett százhúsz országból a nyitott szakaszra, és közülük mindössze a leghihetetlenebb 0,012 százalék jutott el a döntőig. Egy átlagos férfi versenyző ott ötszáz kiló fölött emel földről, öt perc alatt fut egy mérföldet, ötven húzódzkodást csinál megszakítás nélkül. Ahogy az egyik kommentátor megjegyezte, fogalmad sincs, mennyire jónak kell lenned ahhoz, hogy egyáltalán gyengén szerepelj a CrossFit Games-en. Ebbe a világba lépett be egy izlandi lány, aki egy évvel korábban a padlón zokogott.