Bontsd le a korlátaidat!

Bontsd le a korlátaidat: Jim Kwik

Ötéves volt Jim Kwik, amikor egy óvodai osztályteremben felmászott egy székre, hogy kilásson a tűzoltóautókra az ablakon. A többi gyerek is ezt csinálta. Egy kissrác kiráncigálta alóla a széket, és Jim fejjel előre zuhant a vasradiátorba. Amikor a kórházból hazavitték, az anyja már nem azt a gyereket látta viszont. Eltűnt a kíváncsi, lendületes kisfiú. Helyette egy zárkózott, állandóan zavart, koncentrálni képtelen gyerek maradt. Jim hét éves volt, amikor megtanult olvasni. Egy elemis tanára egyszer rámutatott az osztály előtt, és azt mondta: „Ez a fiú a törött aggyal." Jim hallotta, és attól a pillanattól kezdve elhitte. Ha rosszul írt egy dolgozatot, ha nem választották a focicsapatba, ha lemaradt a többiek mögött, mindig ugyanaz az érv jött elő a fejében. „Törött az agyam. Mit várok magamtól?"

Kwik gimnáziumban majdnem megbukott angolból. A főiskolán még rosszabbul ment. Tizennyolc évesen egy barátja apja ültette le, és felírt egy listát mindarról, amit Jim szeretne elérni az életben. Aztán ennyit mondott: „Ennyire vagy ezektől", és a két mutatóujját egymás felé közelítve Jim halántékára tette. „A te agyad. Az a kulcs." Adott neki tíz életrajzot és önfejlesztő könyvet, és kérte: olvasson el egyet hetente. Jim majdnem belehalt. Nem evett, nem aludt, nem mozgott, csak olvasott, amíg ki nem dőlt a könyvtárban. Egy lépcsőn esett le, és újabb fejsérüléssel ébredt egy kórházi ágyon. Egy ápolónő hozott neki egy bögre teát, az oldalán Einstein képével és ezzel az idézettel: „Egy problémát soha nem oldhatunk meg ugyanazon a tudatossági szinten, amelyen létrejött." Jim akkor jött rá, hogy rossz kérdést tett fel életében. Nem azt kellett megkérdeznie magától, hogyan dolgozzon keményebben. Azt, hogy hogyan tanulhatna meg jobban tanulni.