The 50th Law

A fiú, akit kilencszer lőttek meg

2000 májusában egy fiatal férfi ült egy autóban a queensi nagyanyja háza előtt, dél Jamaicában, New York egyik legkeményebb negyedében. Curtis Jacksonnak hívták, de a környéken már mindenki 50 Centként ismerte. Egy másik kocsi húzott mellé, kinyílt az ablak, és egy fegyver csöve meredt rá. Kilenc lövés érte közvetlen közelről. Az egyik golyó az arcán át a száján keresztül hatolt be, leszakított egy darabot a bölcsességfogából, és örökre megváltoztatta a hangját. Az a kicsit motyogós, sűrű beszéd, amit milliók hallottak később a slágereiben, ennek a délutánnak a maradványa.

A legtöbb ember számára ez a történet vége lett volna. 50 Cent túlélte, de a lemezkiadója, a Columbia, néhány héttel később ejtette. Túl veszélyesnek tartották. Senki sem akart egy olyan rapperbe pénzt fektetni, akire a saját utcáján vadásznak. Pénz nélkül, szerződés nélkül, golyókkal teli testtel ott állt a semmi közepén, ott, ahol a legtöbben összeomlanak. És pontosan itt kezdődik az a fordulat, ami miatt Robert Greene, a Hatalom 48 törvénye szerzője évekkel később egy egész könyvet írt vele közösen.

Ez a könyv nem önsegítő közhelyek gyűjteménye, és nem is egy bűnöző dicsőítése. Egy szokatlan társszerzőség gyümölcse: egy kutató, aki a hatalom természetét tanulmányozta, és egy ember, aki a legkíméletlenebb terepen élte meg ugyanezeket az igazságokat. Hogy megértsük, miért nem tört össze, vissza kell mennünk a kezdetekhez. Curtis az anyját, Sabrinát, már nyolcévesen elveszítette. A nő drogot árult, hogy eltartsa a kisfiát, és egy nap holtan találták egy lakásban, ahol valaki elkábította, majd nyitva hagyta a gázt és bezárta az ablakokat. A gyilkost sosem kapták el. Curtist a nagyszülei nevelték fel egy zsúfolt házban, sok testvér között, egy olyan negyedben, ahol a crack járvány a nyolcvanas években mindent felperzselt. Tizenkét éves kora körül már maga is árulni kezdett a sarkon. Nem kalandvágyból, hanem mert ez volt az egyetlen út, amit látott a pénzhez és a tisztelethez.