Mindreader

A bók, ami elárulta magát

Képzeld el, hogy az életed legjobb prezentációját tartottad. Vége, és két kolléga lép oda hozzád. Az első azt mondja: „Nagyon tetszett, amit csináltál." A második azt mondja: „Jó volt az előadás." Ugyanaz a két másodperc, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a kézfogás. Mégis, valami a gyomrodban azt súgja, hogy a két dicséret nem egyenértékű. Az egyik melegít, a másik üresen kong. És igazad van.

A különbség egyetlen szón múlik, pontosabban annak hiányán. Az első mondatban ott van az ember: „nekem tetszett", „én éreztem". A második mondatból a beszélő egyszerűen kivonta magát. Nincs benne „én", nincs benne kötődés, csak egy tárgyilagos minősítés egy eseményről, mintha az időjárásról beszélne. David J. Lieberman pszichológus, hazugságvizsgáló szakértő, az FBI, a CIA és az amerikai hadsereg tanácsadója azt állítja, hogy az emberek igazi gondolatai nem az arcukon vagy a karjuk keresztbe tételében olvashatók. Hanem a nyelvtanukban. A névmásokban, az igeidőkben, a sorrendben, amelyben a dolgokat elmondják.

Miért nem működik a testbeszéd

Évtizedeken át azt tanultuk, hogy a keresztbe tett kar védekezést jelent, az elkerült tekintet pedig hazugságot. Lieberman szerint ez ártalmas féligazság. Egy kutatás szerint a rendőrök háromnegyede tévesen társítja a kerülő tekintetet a hazugsághoz. A baj az, hogy túl sok a téves riasztás. Aki keresztbe teszi a karját, lehet, hogy egyszerűen fázik. Aki nem néz a szemedbe, lehet, hogy félénk, vagy épp egy másik kultúrában nőtt fel. És ami a legrosszabb: a profi hazudozók réges-rég megtanulták ezeket a jeleket, és tudatosan a visszájára fordítják őket.