Sex at Dawn

Ami nem a te hibád

Képzelj el egy párt. Tíz éve vannak együtt, szeretik egymást, jó szülők, és mégis valami elhalkult. A vágy, ami egykor magától jött, most feladat lett. Mindketten ugyanazt gondolják magukban, csak nem mondják ki: biztosan velünk van a baj. Biztosan elrontottunk valamit. Ha igazán szeretnénk egymást, ez nem így lenne.

Christopher Ryan és Cacilda Jethá könyve, a Sex at Dawn, egyetlen mondat köré épül, és ez a mondat sokaknak felszabadító. A legtöbb kihűlt házasság nem senkinek a hibája. Nem te vagy a hibás, és nem is a párod. A baj ott kezdődik, hogy egy több millió éves testet és ösztönrendszert próbálunk belepréselni egy alig tízezer éves kulturális dobozba, aztán csodálkozunk, hogy recseg az illesztésnél.

A szerzők szerint az ember nem párkapcsolatra termett, monogám lényként fejlődött ki, hanem épp ellenkezőleg. Őseink kis, mozgékony, mélyen egyenlőségpárti vadászó-gyűjtögető csoportokban éltek, ahol a szex nem ritka, féltve őrzött kincs volt, hanem a közösség ragasztója. Megosztották az ételt, megosztották a gyereknevelést, és jó eséllyel a szexuális partnereket is. A hűség, a féltékenység és a kizárólagosság igénye nem ősi ösztön, hanem meglehetősen friss találmány. Pontosan annyi idős, mint a földművelés.

Ez a könyv nem azért íródott, hogy mindenkit polikalandokra biztasson. Ryan maga is óvatos ezzel. A célja inkább az, hogy lássuk tisztán, honnan jönnek a vágyaink és a frusztrációink. Mert ha azt hisszük, hogy a monogámia a természetes alapállapot, akkor minden eltérést betegségnek, gyengeségnek vagy bűnnek élünk meg. Egyetlen élőlényt sem kell halállal fenyegetni azért, hogy a saját természete szerint cselekedjen. Ha a hűséget annyi kultúra olyan kegyetlen eszközökkel kényszerítette ki, az talán épp arról árulkodik, hogy nem magától értetődő.