Ellopott fókusz

Ellopott fókusz — összefoglaló

Egy fiú, aki Elvist akarta, aztán már semmit

Volt egy kisfiú, akit Adamnek hívtak. Kilencévesen egyetlen dolog érdekelte a világon: Elvis. A nappaliban énekelte a Jailhouse Rockot, és mindent tudni akart a királyról. Mindent. A keresztapja, egy Johann Hari nevű újságíró, tett neki egy ígéretet: egyszer elviszi Gracelandbe, Elvis otthonába. Tíz évvel később Adam tizenöt évesen kimaradt az iskolából, és az ébren töltött órái szinte mindegyikét a telefonja előtt töltötte, oda-vissza ugrálva a WhatsApp, a YouTube és a pornó között. Egy beszélgetést nem tudott pár percnél tovább végigvinni. Hari elővette a régi ígéretet, mint egy mentőkötelet, hátha visszahúzza vele a fiút.

Amikor odaértek Gracelandbe, Hari valami furcsát látott. A turisták nem nézték a házat. Tableteket szorongattak, fülükben fülhallgató, és a kijelzőn keresztül látogatták meg a szobákat, amelyek karnyújtásnyira voltak tőlük. Elvis kedvenc helyén, a Dzsungelszobában egy középkorú pár az iPaden pörgette a két nézőpont közti váltást, ahelyett, hogy egyszerűen elfordították volna a fejüket. Hari megjegyezte nekik, hogy van egy régimódi módszer is a pörgetésre, úgy hívják, hogy elfordítod a fejed, mert itt vagyunk, fizikailag, ebben a szobában. A pár úgy hátrált el tőle, mintha őrült lenne. Hari Adamhez fordult, hogy megossza vele az iróniát. Adam a sarokban állt, a kabátja alatt titokban a Snapchatet nyomkodta.

És nem Adam az egyetlen. Hari a Louvre-ban azt figyelte, ahogy a Mona Lisát ma már egy tömeg veszi körül, akik előrefurakodnak, hogy aztán azonnal hátat fordítsanak neki, és szelfit csináljanak. Egyetlen ember sem nézte a festményt néhány másodpercnél tovább. Mona Lisa mosolya mintha azt kérdezné: miért nem néztek rám úgy, mint régen? Izlandon, a Kék Lagúnában az emberek vízálló telefontokkal, élőben közvetítették magukat, és egy izmos influenszer azt bömbölte: itt vagyok a Kék Lagúnában, élem a legjobb életemet! Hari szerint a kor mottója ez lehetne: élni próbáltam, de elterelődtem.